TOP

Természettudományos tábor középiskolásoknak

2021

Korábbi táborok: 2016, 2017, 2018, 2019

 

Időpont

Program

Helyszín

Szervezők

Támogatók Partnerek

Jelentkezés

Kapcsolat

Résztvevők

Sajtó, Galéria

Időpont

 

Időpont: 2021. augusztus 22-27.

A tábor célja: A  fizika, a matematika sokszínűségének, a más tudományterületekhez (például kémia, orvostudomány, műszaki tudományok, közgazdaság tudomány) való kapcsolódásának bemutatása.

A hét során a részvevők tudományos előadásokat hallgatnak, önálló műhelymunkát végeznek, és külső helyszíneket látogatnak meg (pl. Paksi Atomerőmű). A szellemi, kulturális kihívások mellett, a közösségi és a sport programok is nagy szerepet kapnak.

Kiket várunk: Mindazon, elsősorban 10-11. osztályos diákok érdeklődésére számítunk, akikhez közel állnak a természettudományos tárgyak és 2021-ben még nem fejezték be a középiskolát. Talán még azt sem döntötték el, hogy milyen irányban tanulnak tovább.

Felhívás

 

Jelentkezés

 

A jelentkezés lezárult és július 1-én minden jelentkező kapott értesítést az eredményről.

 

Jelentkezés: 2021. május 31-től június 27-ig

Jelentkezés: ezen az űrlapon

Kapcsolattartó: Lángné Dr. Lázi Márta (lazi@math.bme.hu)

Figyelem! A táborban csak érvényes védettségi igazolvánnyal lehet részt venni.

 

 

 

 

Helyszín

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületei, XI. kerület Műegyetem rakpart 3.

Elhelyezés, ellátás: Szállás Vásárhelyi Pál Kollégium, étkezés a BME menzáján és a kollégium büféjében (napi 3-szori étkezés). A tábor teljes ideje alatt műegyetemi hallgatók, szeniorok gondoskodnak a diákokról, segítik őket az eligazodásban, a szabadidő kellemes és élmény dús eltöltésében.

 

Támogatók

 

       

       

Morgan Stanley in Hungary

   

 

 
 

 

BME Egyetemi Hallgatói Képviselet

Budapest Főváros XI. Ker. Újbuda Önkormányzata

Fővárosi Önkormányzat

       
Jövőnk nukleáris energetikusáért Alapítvány Természet Világa  
       
 

 

 

 

Résztvevők

 

 

 

Program

A tábor ingyenes, minden költséget a BME TTK és a szponzoraink fedeznek.

 

 

 

 

Szervezők

 

Lángné Dr. Lázi Márta

Dr. Simon Ferenc

Dr. Asbóth János

Magyar Boglárka

Péterné Kovács Anikó

Korábbi táborok társszervezői:

Dr. Pokol Gergő

Kiss Enikő

Módos Dávid

Schmidt Beáta

 

 

Partnerek

 

 

 

 

   
 

 

 

Kapcsolat:

Lángné
Dr. Lázi Márta

Simon Ferenc

 

Vida Mária

Sajtó, Galéria:

BME honlap

MTA honlap

Galéria 2017 - Záróünnepély , pillanatképek a táborból

BME honlap (2019)

 

Előző táborok:  2016, 2017, 2018, 2019

Ilyen volt a 2016-os tábor (videó)

Ilyen volt a 2018-as tábor (videó)